Vica/ Bumbi/ Cica Blogja

Megint bajos vgayok igen...

Hm… hát igen. Karácsony van. Mennyi minden van megint a hátam mögött… már megint… Először is volt egy nagyon jó kis bejegyzésem ide, de hát ismerjük a Hotdogot, mennyire jó fej, persze törlődött az egész. Pedig rettentő kifejező volt… tele mindennel, amivel akartam, hogy kijöjjön, sütött a fájdalom, a gyűlölet, az utálat, a keserűség, minden, ami emésztett belülről, de jó volt, hogy kijött, tényleg. Sajnálom, hogy nem sikerült sehogysem visszavarázsolni, pedig megérte volna. Jó dolog az írás… rájöttem már párszor. Ugyan nekem nem versírásban, hanem máshogy jön ki a bánatom a szavakkal... Semmi egoistaság, az a bejegyzés tényleg nagyon jó lett. Nah de mindegy, csak az én szavaimra lehet hagyatkozni, hogy mennyire volt az jó, ennyire volt az fontos, mert visszaadni ugyanazt már nem tudom, de nem is akarom.

De akkor most minek is írok…? Nem tudom, nem azért, mert unatkozom. Az elmúlt pár nap alatt sokat járt az agyam, sok kérdésre kerestem volna a választ, de általában csak újabb kérdéseket sikerült kreálni. Nem írom le az összest… Melankolikus hangulatban vagyok, nehezen lehetne rajta segíteni.

„B2-vel úgy döntötte vége, esélytelen volt az egész és értelmetlen. Csak raboltuk egymás idejét, túlságosan különbözött a felfogásunk, ami ugyan még nem lenne baj, de az alapok is másról szóltak. Kerek egy hónap, bele sem gondoltam, amikor kitaláltam, hogy most szakítok vele, hogy pont azon a napon, amikor összejöttünk. Igazából kicsit sajnálom őt, nem akartam, hogy úgy érezze, kihasználom, szó se volt erről. Tudom, hogy ha kihagytam volna, akkor meg sajnálnám sokéig, hogy „mi lett volna, ha…” De ennyi. És sajnos lelkifurim sincsen, pedig illene, hogy legyen. De nincsen. Sajnálom Bálint, hogy így alakult, de jobb neked is nélkülem, vagyis egy fiatalabb lány mellett…  bocs. És nem fogom magam megjátszani, én végig magamat adtam, nem volt benne semmi különös…

Csak hogy azoknál maradjunk, akik felkavarják a lelki világomat… kedves Ex… nem tudom, még hányszor fogom ezt elmondani, leírni, kifakadni ezen, de utálom ezt az egész szitut. Képtelen vagyok elhinni, hogy így kellett alakulnia Vele a dolgoknak. Nem nem tudom és nem is fogom elfogadni. Belenyugodni belenyugodtam már, de megérteni sose fogom. Hisztizni se hisztiztem, nem fenyegettem, hogy kiugrom az ablakból, csak hogy jöjjön vissza… eddig se tettem, most se fogom ezekkel fenyegetni, hogy fogadja el Ő is. Szeretne velem beszélni… én is szívesen beszéltem volna Vele anno… de most már mi értelme? Én megbeszélek Vele bármit szívesen, nem arról van szó… csak ez most úgy… hülyén jön ki. Elmondtam Neki i, hogy ne tehetek róla, de olyan fokú bizalmatlanság van bennem, hogy az kimondhatatlan. Most is csak azt vagyok képes látni, hogy kivolt ez meg az a csaj miatt, utána kihez jönne? Hozzám… Nem nem vagyok én vevő arra, hogy először hallgassam, hogy ezzel, azzal ez meg az volt, utána meg engem ölelne… Nekem is voltak kalandjaim, amiket meséltem pár embernek, de nem véletlenül maradt Ő ki a sorból. Mi értelme lett volna még csak a sz*r érzést táplálni benne és szándékosan bántani azzal, hogy mással jobb-e vagy mennyivel. Persze ott volt Bálint, nem mondom, hogy annyival másabb eset. Annyival másabb csak, hogy komolyan úgy gondoltam, hogy vele lehet valami olyan szintű, h elmúljon ez az egész, de nem lett, nem ő a megfelelő alany erre, ezt lehetett végig érezni. Én éreztem végig, az hogy mennyire tudtam elhitetni ennek ellenkezőjét másokkal az az én ügyességemet jelzi csak.  És istenigazából jól esett exnek azt mutatni, hogy „megint elveszíthetsz… még jobban” Igen tudom, tipikus női taktika, de nem érdekel. És ha eddig nem érdekelte Őt az, hogy velem mi van ilyen téren, ezután se érdekelje már… most még ne. Én úgy érzem, már szenvedtem Miatta eleget, nem akarok többet. Semmi ott alvás meg ilyenek egyelőre… az hova vezetne? Történnének dolgok, utána meg menne a siránkozás, hogy "neked nem jelentett semmit…? Miért csinálod ezt? Akkor mi volt az az ottalvás?” meg stb. Nem, mostmár szeretnék kilépni a múltból, élni a jelennek, csak a jelennek, nem gondolva arra, hogy mi lesz a jövőben… a múlton változtatni már nem tud senki sem, alakultak a dolgok, úgy, ahogy, volt rá lehetőség, hogy ugyan megváltoztatni nem, de jobbá tenni kicsit lehetett volna… nem élt/ünk ezzel. Nagyon sok mindent nem lehet már tenni. Persze lehet teperni a bizalomért, azt mindig lehet, az nincs időhöz kötve. Ezzel meg az a baj, hogy Ő kötelességnek érzi. Nekem úgy nem kell. Jöjjön szívből, jöjjön természetesen és nem önző célokból, ne az legyen a cél, hogy engem kapjon vissza, hogy Neki jó legyen. Nem kívánok én Neki rosszat, félreértés ne essék. Nem. Csak nem akarok eszköz lenni. Az voltam Neki régen, a vége felé szerintem, ez voltam Bálintnak, elegem van ebből. Tudom, arról, hogy Bnek ez voltam, erről Ex nem tehet, ezt aláírom. De nem fogok tőle elvonatkoztatni. Nem tudom, hogy ha eddig nem kellettem, akkor miért pont most? Mert karácsony van és sz*r egyedül? Mert december 22én lettünk volna 3évesek és feltörtek az emlékek és szomorú a dolog? Az… csak úgy, mint sok más. Mert nincs aki megölelje? Hiába mondja azt, hogy lenne olyan, aki megöleli… egy ölelésnek több módozata is van… amilyen Ő szeretne kapni, azt nem tudja akárkitől megkapni, ennyi eszem nekem is van… nem, nem tudom hova tenni a dolgokat. Az a legrosszabb, hogy tudom, én vagyok a hülye, azzal lehet ezt eljátszani, aki hagyja magát. Ha akkor azt mondtam volna, hogy kész, nem érdekelsz, nem akarok Veled beszélni, és tartom hozzá magamat, valószínűleg nem így lennének a dolgok, valószínűleg sokkal jobban teperne. Így nem teper, csak kapálózik. És nem hiszi el, hogy nem leszek mindig kéznél. Hiába puhít, hiába a Fényevolúció, hiába, nem fogok a nyakába ugrani, hogy jóóóófolytassuk ameddig nem azt fogom érezni, hogy tényleg, szívből, őszintén megbánt mindent és nekem akar jót… amíg csak azt érzem ki a dolog mögül, hogy az a lényeg, hogy Neki jó legyen… addig felejtős. Nem és nem. Elég volt már, nem akarok sokkal többet kínlódni Miatta. Fontos nekem, ez így marad, de ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehet, bármit megengedhet magának... Persze maradnak ilyen kiváltságos jogai, ez tény. De nem mindenben…  elegem van abból, hogy úgy érzem, azt hiszed, hogy bármit megtehetsz, és ugrani fogok. Nem. Megtanítottál NEM et mondani. Sajnálom, ez a Te műved… Magadnak köszönheted. Mindig azt írod msnen, szeretnéd látni az arcomat, miközben írom azt, amit. Miért? Nem hiszem, hogy azt feltételezed rólam, hogy mindezt komoly és bunkó és lekezelő arccal tudnám előadni, Te is nagyon jól tudod, hogy azért unom ezt az egészet, mert ha egy nap 1× kell ezeket végiggondolnom, akkor 1×, ha 5× akkor 5× sírom el magam. Nem mutatom senkinek, de tudod, mert ismersz. Jó ez Neked? Az, hogy folyton csak fáj… MIATTAD? Tudod, de nem akarsz változtatni rajta. Mondjuk igaz, elbírom, kibírom, mindig azt mondom inkább másnak legyen jó, én elviselem a fájdalmat ez igaz. De ezzel vissza lehet élni ennyire? Lehet, nem tudom… megkaptam 23án hogy én ehhez túlságosan jóindulatú vagyok. Egy teljesen független embertől, akinek édes mindegy, hogy mit mond rólam, ezáltal csak azt mondta, amit tényleg így gondol, nem önfényezésből mondom ezt. Nem tudom ez jó egyáltalán? Erre sose válaszol senki, aki ezt mondja. Bár szerintem nem. Mondjuk az is igaz, hogy aki meg nem ilyen, és szeretne annak meg mindegy… úgyse lesz ilyen. Hiába a stílus felvétel, a beszédmodor, a szokások, akár egy hajszín… attól még nem lesz olyan az ember, mint egy másik. Élhetné mindenki a saját életét, úgy ahogy tudja, magával törődve és nem szánt szándékkal bekavarva a másiknak.

Utálom ezt a világot… olyan mérhetetlenül sok benn a méreg, a rossz, a bűn, a sok más ellen irányuló rosszindulat… persze, vannak, akik erre a világra születtek teljes mértékben, akiket ez nem zavar, ezt nem látják, csak a felszínt és az a legnagyobb bajuk, ami a sajátjuk és csak őket érinti. Nem gondolnak bele, hogy másnak is rossz, sőt valószínűleg sokkal de sokkal rosszabb is lehet másnak, az a lényeg, hogy nekik mi a bajuk… és ráadásul úgy, hogy tenni persze nem tesznek semmit ellene, csak sajnáltatják magukat másokkal, szétkürtölik a világnak a problémájukat, hogy mindenki azt mondja rá, amit ők akarnak hallani… mi ennek az értelme? Hogy rátukmáljuk másra a saját problémáinkat? Hogy neki még rosszabb legyen, azáltal úgy érezzük, magunknak kicsit könnyebb lett? Ezt nem lehet elvárni senkitől. Nem lehet mindig a másikra támaszkodni, mert nem biztos, hogy mindig ott lesz… Várom a cáfolatot, hogy én minek írom akkor ezt bele a blogba, ami a világhálóra kerül ki… íme a válaszolom: nem tukmálom rá senkire, nem kötelező elolvasni és nem várok semmiféle reakciót. Nem akarom, hogy ezzel bárkiben is lelkiismeret furdalás lépjen fel, bár szerintem semmi olyat nem írtam újat, ami ezt eredményezhetné. És én nem támaszkodom erre a blogra, nem várom tőle semmit. Pont.

Tudom, hogy lehetetlen mindent megoldani… de nem lehetne csak kicsivel jobb ez az élet? Ha csak mindenki kicsivel jobban odafigyelne a másikra? Nem lenne mindenkinek JOBB? Vagy tényleg szüksége van erre az embereknek? Csak én lennék ennyire érzelmes és képtelen elfogadni azt, ami rossz? Ez most jó, vagy nem? Ha jó, akkor miért fájnak ennyire dolgok, Ha rossz, akkor miért kapom meg mindig dicséretként? Akkor miért nem gondolja úgy mindenki, hogy ez kincs és miért csak az, akinek többet engedek látni magamból? Nem értem… többször mondta anyukám, hogy nem vagyok teljesen erre a világra való… kezdem érteni, hogy miért. Vagy lehet, hogy ez csak azért jött ki rajtam, mert karácsony van és nekem is nehéz? Miért nincs egész évben karácsony? Miért kell ahhoz egy este és 2nap, hogy félretegye mindenki az utálatát, és csak megpróbáljon jóképet vágni? És miért van az, hogy még ilyenkor is van olyan, akit más dolgok sokkal jobban izgatnak és még ilyenkor sem képes arra gondolni, hogy kicsit magába szálljon és ő is biztosítson valakinek egy kis jót, ahelyett, hogy ő próbálna mindenkit a saját bajával traktálni? Hogy van ez…? Miért van az, hogy vannak emberek, akiket úgy megkeserített az élet, hogy rossz nézni, miközben jó ember és tele van szeretettel, meg van az az ember, akinek megvan mindene, és mégsem jó semmi és csak azt lehet tőle hallani, hogy mennyire rossz neki minden… ?

Nem tudom… semmit nem tudok… Talán jobb is...