Lehet, hogy befejezem a blog írást… valahogy folyton fő miatta a fejem. Aztán lehet, hogy csak most érzem így. Most olyan furcsa a kedvem… Most nem azért írok, mert szétvet az idegesség, vagy valamin felhúztam volna az agyamat. Jelenleg megint az a szitu állt elő, hogy elég volt meghallani egy régen hallott, ismerős számot… az szerintem mindegy, hogy mit. Lényeg az, hogy sok minden eszembe jutott. Lehet, hogy megint hülyeség pont ide írni, mert inkább titkolni kellene ezeket a dolgokat, de hát… igazából ez sose érdekelt, mármint h valamit titkolni bárki elől is, nem érzem úgy, hogy bármi olyat tettem volna eddig amit titokban kellene tartani.
Persze abból a szempontból meg hogy lehet, ha most csendben maradnék, más embernek is könnyebb maradna… no, meg azért nem érdekel, mert egyszerűen feszít a dolog belülről és mint csak hangsúlyozni tudom: ez az ÉN blogom senkinek nem kötelező olvasnia, azt se tudom olvassa-e egyáltalán akárki. Szóval lehet megint magamnak köszönhetem ha kavarodás lesz ebből, vállalom inkább. Ebbe a blogba (nem mintha lenne másik) leginkább kivel kapcsolatban szoktam írni… igen, megint Ő lesz a főfogás. A volt párom, a volt Társam, a volt Másik felem… aki mindennél fontosabb volt nekem nagyon sokáig. Hihetetlen számomra megint, hogy így vagyunk ahogy. Én most hiába élem életemet, használok ki mindenféle lehetőséget, persze h sokszor eszembe jut… túl sokszor, ha érdekel bárkit a véleményem(ha senkit, akkor is ez van:P) december 17én szakítottam Bálinttal, de most eszembe jutott, hogy utána olvasok, mikor is írtam utoljára blogot és látom, hogy ez benne van… nah mindegy, szóval utána voltunk Fényevolúción is, meg elméletileg vásárolni is, csak azt végül külön intéztük el (köszönhető igen megint nekem, mert előtte való este berúgtam mint állat és mondtam olyat amit nem kellett volna),,, Tudom. Ezért mondom mindig h annyi minden az én hibán, úgy eltudom tolni a dolgokat…. Mindegy, igazából legalább nem tagadom le és belátom. Bár sose állítottam, hogy akkora tökéletes valaki lennék, azt hiszem… Nah szóval az tényleg tök meghitt volt, meg akkor éreztem azt szeptember14-e óta, hogy igen ÉN vagyok az akinek szól ez az egész, azonkívül a levelen kívül amit kaptam mielőtt kimentem Egyiptomba,de az másról is szólt igazából… És tényleg jó volt, jól esett, meg minden… de ettől nem fog változni az, hogy folyton eszembe jut, ha csak picit is bizalmasabb lesz a hangulat, hogy Ő volt az akiben leginkább bíztam, Benne volt minden hitem, Ő adta az álmaimnak az alapját… és egyúttal Ő volt az, aki mindent borított ezekből, a porig tiporta őket. Lehet, hogy megint nagy szavaknak hangazanak ezek mind... De ez csak azt érezteti, hogy NAGYON nagy sebet okozott, mélyet, velőmig hatolt és tök megváltoztatott pár dologban. Ő továbbra sem hiszi ezt el… pontosabban nem érti, nem képes felfogni szerintem, hogy mit okozott bennem… pedig nem volt hozzá joga, hogy így kicsináljon, de hát… ez van. Ezért nálam életfogytiglan jár, lehet, hogy szigorú a bíróság, de azt hiszem érthető mégis. Persze jó magaviselet esetén ez változhat… de valahogy nem olyan jellemző a jó magaviselet… Jó persze, tudom, hogy már sok, amit csinálok. De nem tudom magam ezen az egészen túltenni, félek úgy kapcsolattól, tök bizonytalan vagyok, mert egyik felem azt mondja, jó, oké, ennyi elég volt, a másik meg jó, nem azt mondja, hogy „még többet kínozd”, mert nem…nem akarom én Őt kínozni, szó sincs róla, nem vetemedek ilyenekre, de nem tudom elfogadni azt, h továbbra is minden szép és jó lenne. Szóval nem akarok én rosszat, de nem tudom elfogadni a dolgot.
Egyszer találkoztunk, tök véletlenül Vágóhídon. Ő ment volna haza, naptárat vett, én meg mentem fel Pestre, csak éppenséggel már ültem a HÉVen, amikor kiderült, hogy tárgytalan… igazából hívtak már előtt is, csak bevolt lökve a telcsim az ágy alá és egész nap alig voltam a szobámban, felcsörögni meg nem tudtam az illetőt, hogy miért keresett és már csak akkor próbált megint hívni amikor már a HÉVen voltam, de úgy voltam vele, hogy felmegyek, max elmegyek nézelődni;) Nos akkor láttam meg Őt a Vágóhídon, megfűztem menjünk el akkor moziba, már tökre akartam menni. Nekem akkor az már tényleg úgy volt, hogy mint barátok, nem akartam ,hogy ezzel bíztassam vagy bármi, de feltűnt idővel, hogy rettenetesen hűvös, rideg velem… hogy bárki más társaságában szívesebben lenne, mint az enyémben. Nem tudtam mire vélni, ha tudtam volna, már az elején, hogy ez az ábra inkább elmegyek egyedül vagy tudom is én… megnéztük a Táncoló talpakat (mi mást?(: )majd mentünk haza, akkor már nem bírtam, megkérdeztem, hogy „nincs kedved velem beszélgetni?” mondta h nincs… most komolyan mondom, lehet, hogy Ő neki ez kurvára nem jelent semmit, de hát hogy esik ez az embernek?! Ő az egyetlen aki ezt szó nélkül elfogadja és nem érzi mérhetetlen bunkóságnak, mert amúgy meg az. Aztán mondta, h igazából itt a HÉVen nincs kedve, de ha leszállunk József Attilán (ez egy megálló amúgy) akkor dumálhatunk… nos, hát beszélgettünk. És persze megint olyan fénye lett az egésznek, hogy mindazok ellenére, hogy mik történtek én vagyok az aki szemét és nem engedi ennek a dolgoknak, hogy újra kiforrjanak és nekem nem jó soha semmi.... Hogy én miért bíztattam Fényevolúción… nem bíztattam szerintem, tényleg nem. Pont ellenkezőleg, amikor megakart volna csókolni, nem engedtem. Akkor mivel bíztattam? Igen valóban megsimiztem az arcát és biztos turiztam a haját, erre nem emlékszem, de elhiszem Neki… csak azt nem értem , hogy nem látta rajtam, hogy milyen mérhetetlenül szomorú vagyok minden ellenére?... azért, mert hogy már régen nem számítunk annak a bombabiztos párnak, aminek gondolt mindenki minket… hogy egyáltalán,semmilyen pár nen vagyunk. És nem győzöm hangsúlyozni, ezt Ő akarta így! Akkor miért van folyton az, hogy én vagyok az aki nem akarja folytatni? Persze én vagyok az…de ki akarna egy ilyet folytatni? Hogy még mélyebben megsebezzen? Ez nem elég, h most amikor lenne lehetőségen valami nagyon jóra, lehet elszúrom, inkább, mint hogy egész végig attól rettegjek, hogy ugyanez lesz??? Lehet, hogy megmaradok az ilyen1-2hónapos dolgok szintjén, amikor még nem fáj elméletileg… bár kitudja… nem tudom. Jó ez? Ez kellett? Hogy ha magunknak rossz, legyen az a másiknak is? Muszáj folyton a lelkifurit kelteni bennem? Mondta, hogy xarul esett Neki, h írt 23án csomót msnen, meg még mikor hazament buliból akkor is, és nem reagáltam. Igen tudom nem mentség h nincs zsé a kártyámon, mert ott van az e-mail, iwiw… és tényleg jól esett meg minden, pontosan azért, mert nem vagyok ehhez szokva Tőle, de ez annyira nagy dolog volt? Én mindenkinek írtam h boldog karácsonyt meg akire vonatkozott annak h névnapot, meg mindig kivánok az embernek, ha éppen akkor beszélek vele… a falnak kellett volna vernem magam, hogy mekkora jó fej volt??? Ráadásul itthon sem voltam 23án este, délután sütit sütöttem és utána annyira siettem, hogy a gépet se kapcsoltam ki. Nem tudom mit akart elérni vele… és igen volt egy olyan eshetőség, hogy úgy karácsonyozunk h átmegyek hozzá, és LEHET, hogy ott alszom. Erre ugyan egy meggondolatlan pillanatomban bólintottam rá, de jó, aláírom én voltam, magamtól. Viszont nem ígértem meg soha, végig arról volt szó, h megpróbálom elintézni, nem sikerült. Az tény, hogy én nagyon nem zuhantam meg tőle, nem lett volna jó, h ez összejön. Ha már azt bíztatásnak vette, hogy megsimiztem az arcát, akkor ezt mire vélte volna? Meg ha én folyton zargatnám mindenféle levéllel emailben, iwien… akkor is az lenne, hogy én csak bíztatom. Nem akarom bíztatni, véget vetett annak köztünk, amit úgy hívnak bizalom. Akkor meg mire várunk még…?én úgy érzem nem voltam szemét, pedig lehettem volna. Sír a szája, hogy így viselkedem (?), de ezek szerint eszébe sem jut, hogy nyugodt szívvel mondhattam volna azt is, hogy SOHA többé nem akarok Vele beszélni. Flórával ezt mgcsináltam, szóval nem vagyok rá képtelen. De úgy látszik, hogy ezt elfelejti, vagy nem hiszi el, hogy képes lennék rá… hát Ő azt mondta, inkább tartsunk távolságot. Ám legyen. Eddig az volt a baja, hogy sose írtam neki mondjuk msnen, utána az h hagyjam békén.. ha találkozunk, akkor az a baj, ha nem akkor meg az, hogy nem vagyok képes Vele találkozni…ha beszélünk, az a baj, ha nem akkor meg az.. ezek után én már honnan tudjam mit csináljak, hogy jó legyen? Nem lehetne ezt máshogy intézni? Nem tudom… másik meg… nem. Nincs másik. Trishből nem csinálok problémát, nem mondom, hogy lesz*rom, de annyira nincsen már hozzá közöm, hogy hihetelen, de nem vagyok rá kiváncsi. Ezt se érti D., én meg nem értem, mit nem ért rajta. Istenem csak egy chates valaki… ennyi erővel lehetne egy fantom is, lehet akár egy 65éves vén f*sz i is. Soha nem fogom megérteni, hogy mikor tanul ebből. Mindig azt mondja, h Ő is magát adja chaten, de hát akkorát téved mint állat. Ő is teljesen más a neten mint élőben. Belegondolva abba, h neten pl nem látszik, hogy milyen ideges tud lenni, a beszélni kell az emberekkel, meg élőbe kibaxottul nem olyan nyílt mint mondjuk neten… tehát még Ő sem adja magát teljesen neten…senki… soha nem jön át hogy milyen igazából az az ember aki xyz néven irogat a neten. Lehet, hogy én is most tök bevagyok szívva és skizofrén vagyok és nincs is D sem… nem lehetetlen… nem tudom elfogadni azt, hogy egy olyan valaki akivel nem találkozott (vagy nem tudom, lehet h találkoztak) az annyit jelenthet, mint egy élő, hús-vér ember… de már annyira nem érdekel ez a dolog… egy embernek szeretnék most élni, de hála ennek az egésznek, tök félek tőle és lehet ezzel rontom el az egészet. Tényleg, szívesen elmondanám D-nek, hogy úgy érzem, van valaki, akiben esetleg újra bízhatok, sőt bízom is, mindent Őrá tettem fel, annak ellenére, hogy megbántam kicsit ezt a döntést, mármint, hogy ennyire ráépítek, mert félek, hogy megint úgy járok, mint Vele… hogy fájni fog csak az, hogy Rágondolok is…Pedig nem érdemli meg az Új, hogy így gondolkozzak Róla, mert eddig semmi rosszat nem tett ellenem, sőt ellenkezőleg, a tenyerén hordoz és igazából biztonságban érzem magam Melette, de mindig megszólal a kisördög, hogy „mi lesz ha ez csak szép álomkép…? D-ről sem gondoltad, hogy így fog végződni Vele a kapcsolatotok…” HÁT AGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! Nem sikerült senkivel normálisan meglennem azóta, h szakítottunk, most szeretném, hogy minden jó legyen és lehet kiderül, hogy képtelen vagyok rá… de ha így lesz, gyűlölni fogom… nagyon… Nem lesz elég, hogy mással nem fogom tudni jól érezni hosszútávon magam, de Vele sem leszek akkor képes…Volt értelme?
Persze , lehet, hogy az Újjal jól fog menni sokáig minden… most éppen nagyon hiányzik, és nen is tudja szerintem, hogy mennyit jelent számomra, hogy minden hitem most Benne van… nah, de mindegy.
Most megint jobb kicsit…
És akkor a szilveszterről nem is írtam… szerintem nem is fogok. Tök jó volt az, hogy D felhívott, nagyon jólesett Tőle, főleg,mert msnen olyan …tényleg tartotta a távolságot. Szerintem mióta nem vagyunk együtt meg ilyenek, azóta most hívott először telón (meg jó amikor a szalagavatóra vittek, de akkor muszájból. Most önként) Meg úgy kb október óta egy smst sem kaptam Tőle semmit… azért olyan furcsa, hogy Ő viszont elvárná, hogy én hívjam, írjak… karácsonykor egész végig szuggeráltam telómat, és minden egyes kakukkozásnál illetve nyávogásnál reméltem, hogy Ő lesz az, de egyszer sem volt Ő… utána rájöttem h hívásnál Neki másik hang van beállítva, de az se szólalt meg… felakartam hívni, majdnem bőgtem már Miatta, de lett volna értelme? Sokkal rosszabb lett volna mind a kettőnknek utána. Fölöslegesen hibáztat ezekért engem, én azt teszem amivel szerintem csak jobb mind a kettőnknek. Isten a tudója, hányszor éreztem arra késztetést, hogy felhívjam, vagy írjak Neki smst… mit értünk volna el? Hogy Ő is elkezd rám gondolni, bizakodik és megint megállapítjuk, hogy nem lenne értelme kettőnk között a dolognak és akkor megint szenvedünk mind a ketten. Egyik a csalódástól, másik a lelkiismeretfurdalástól. Akkor én miért vagyok hibás? MIÉRT?! Most komolyan?! Eddig úgy éreztem S-sel kapcsolatban (Ő jelöli az „Új”at), hogy minden tök oké, D eszembe se út, nincs rám hatással… most kiderült megint, hogy van. Pedig most 'S' a minden, és tényleg, ha Együtt vagyunk, elég már csak meglátni, akkor minden oké, de nem tudunk mindig együtt leni… Akkor is hiányzik, szó sincs Róla, és tényleg nem fogom hagyni , hogy most ezt bármi elrontsa, mert úgy érzem ebbe a dologba nagyon is érdemes bármekkora energiát beleölni, ha kell (szerencsére nem kell, mert minden jó eddig magától)… de azért valamennyire beárnyékolja a boldogságomat az, hogy mi van Ex-szel… lehet, hogy hihetetlen, de szeretném azért, ha jól alakulnának a dolgai Neki is…Annak ellenére, hogy már nincs MI, ami D-t és engem jelölne… múlt időben van már csak…talán jövő időben, de ez még messze van, mire ki fog derülni…Mindenesetre én sose akartam Neki semmi rosszat, annak ellenére, hogy sikerült, de nem tudom miért én kérek bocsánatot mindig… Mindegy… De azt hiszem ennyi elég lesz…